A sorssá vált tett

    Sokszor halljuk, azt a szót, hogy "karma", meg hogy ez "karmikus dolog". Sokan tisztában vannak már e szó jelentésével, de azt látom, hogy mások csak használják, és nem igazából tudják, mi a szó valós értelme. Vagy csak sejtik. Úgy éreztem, jó lenne, ha ezt a fogalmat megértenénk mindannyian, megismernénk az üzenetét, mert végtelen szerepe van önmagunk megismerésében.


A karma olyan, mint egy mérleg: két serpenyője van, az egyik serpenyőn "adok" a másik serpenyőn "kapok"  felirattal. Az ősi törvény értelme: amit adok, azt kapok (erről már írtam korábbi cikkeimben). Hivatalos megfogalmazásban a karma a sorssá vált cselekedet. 
Tehát minden, amit teszünk visszahat ránk. Ez az ok-okozat ősi összefüggése, kölcsönhatása. Ez az Univerzum örök törvénye. Megteremtjük az okot a cselekedetünkkel és megszületik belőle az okozat, ami visszahat ránk. (Ezt a témát is érintettem már korábban a "Tükröm, tükröm..." című cikkben.) 
A mérleg serpenyői mindig (kivétel nélkül!) egyensúlyban vannak. Amit adsz a külvilágodnak, annak az okozata fog visszatekinteni Rád a "kapsz" oldalon. Nem biztos, hogy ugyanonnan érkezik majd a visszacsatolás, ahová adtad, de hogy visszavetül Rád, az biztos. 


    A karma fogalma szerepel az ősi hindu, buddhista, taoista tanításokban is, nem csak a modern világszemléletben. Ezek szerint a karma törvénye szerint minden cselekedetünk egy annak megfelelő következménnyel jár, illetve minden, ami történik a világban, az maga egy következmény, vagyis valamilyen oknak az okozata. Minden tényezőre vonatkozik, ami a világban történik, és következménnyel jár. Vonatkozik az akciókra, reakciókra, általában a világ törvényei által irányított aktív természeti folyamatokra, eseményekre, az élettelen létezők hatásaira, az emberi és állati cselekvésre, de az embernél fejlettebb, magasabb szinten álló lények, istenek, szellemek megnyilatkozásaira is. Minden aktivitás, azaz ok okozatot szül, és minden ok előzőleg létrejött okozatból eredeztethető. Így jön létre a ok-okozati összefüggések végtelen hálózata.
A karmát nem szabad összekeverni a sorssal, de az eleve elrendeléssel, és az újraszületés tanával sem. Ezek mindegyike önmagában más-más jelentéssel bír, bár az újraszületés (reinkarnáció) tanának fontos része a karma, mert a keleti vallások és filozófia szerint előző életeink cselekedete is visszatükröződik és születésünkkor már érvénybe lép a karma törvénye: vagyis előző életeinkből is hozhatunk magunkkal feladatokat azáltal, hogy régi tetteink visszatükröződnek ránk.
A karma akkor lehet sors, ha nem a véletlenek sorozataként tekintünk rá, hanem a karma törvényeinek tudatában élünk, annak erkölcsi mélységeit megismerve irányítjuk cselekedeteinket. 
    A karma értelmében cselekedetnek számít a kimondott szó és a gondolat is. Mert ezek is megjelennek az energetikai rendszerünkben, mely folyamatosan sugároz mindent a külvilág számára, ahonnan majd visszaérkezik, hogy megismerhessük és megtanulhassuk önmagunkat. Ha a karma törvényei szerint tudatosan élünk, szabad akaratunk által meghatározhatjuk sorsunkat.

    Ha már a karmánál tartunk úgy érzem, beszélnünk kell a "bűn" fogalmáról is. Ezt azért tartom fontosnak, mert sok ember él manapság bűntudatban, a tettei súlya alatt, agyonnyomva a mindennapok boldogságának lehetőségét. Most itt a lehetőség, hogy megértsük "bűneinket" és ezáltal megbocsássunk magunknak. És ha már mindezt megértettük, akkor annak tudatában, 100%-os felelősséggel cselekedjünk, beszéljünk és gondolkodjunk.

    Országunk törvényei szerint tisztában lehetünk azzal, hogy mi számít bűnnek. Hiszen a törvény pénz-büntetéssel, vagy szabadságvesztéssel sújtja. (Ez is az ok-okozat kölcsönhatása, mert az elkövetett törvényszegés, a büntetés végrehajtásában visszahat az elkövetőre.) 

    De vajon mi a bűn egy magasabb szinten?
    Az Újszövetség eredeti nyelvén mély jelentőség-tartalommal bír ez a szó. Az Újszövetséget arámi nyelven írták (Arámi bibliai ország volt a mai Szíria helyén), ez egy afro-ázsiai nyelv. Ezen a nyelven beszélt Jézus is az apostolokkal. 

Arámi nyelven a bűn: cselekedet, amellyel elvétetted az eredeti célt. 

    Mi lenne az eredeti cél? 
    Az eredeti cél a boldogság. A szeretet. Minden tettünk, gondolatunk a boldogságra való vágyódásból születik. Hogy harmóniába kerüljünk. De néha elvétjük ezt a célt. Mert tévesen azt hisszük, hogy "rossz úton" (nem erkölcsös) is elnyerhetjük a harmóniánkat, a boldog állapotunkat. 
Pl. Valaki hív minket a telefonunkon és látjuk, ahogy a mobil kiírja a hívó fél nevét. Tudjuk, hogy amiért hív, az egy kellemetlen téma. (Pl. tartozásunk van felé.) Igencsak nincs kedvünk felvenni a telefont és konfrontálódni, mert tudjuk nagyon jól, hogy ki kell lépnünk a komfort-zónánkból. Inkább nem vesszük fel, csak tologatjuk a beszélgetést. Aztán amikor már nem lehet tovább húzni, egyszer csak felvesszük a telefont és arra, hogy mennyit keresett már minket az illető, védekezés képen azt mondjuk: "bocs, nem láttam, hogy hívsz". 
Ennek a rövid történetnek az a tanulsága, hogy meg akartuk őrizni a saját harmóniánkat (nem akartunk kilépni a komfort-zónánkból), nem akartuk "beszennyezni" annak a napnak a felhőtlen boldogságát egy ilyen "keserű ízű" telefonbeszélgetéssel, vagyis a boldogságunk volt a cél. Mégis elvétettük ezt a célt, mert rossz utat választottunk. A hazugság és rejtőzködés útját, ami által a napunk sem tudott igazán boldoggá válni.  Pedig a telefonhívás is csak egy múlt cselekedetünknek az okozata. Az abból fakadó hazugságunk pedig egy újabb ok lesz, ami beíródik a karmánkba. 

    A karma tehát szorosan összefügg az erkölccsel. Csak akkor lehetünk boldogok, harmonikusak, ha belül is azok vagyunk. Minden gondolatunkban, szavunkban, cselekedetünkben. A boldogság boldogságot szül. Ha a harmónia energiái lengik körbe lényünket, és azt sugározzuk magunkból, akkor ez is hat majd vissza ránk. A rend, mindig bennünk kezdődik. Önmagunkon belül. Ha szeretettel vagyunk önmagunk és mások felé, mi is azt kapjuk vissza. 
Legyünk hát maga a SZERETET...